Ez év januárjától cafeteria-juttatásként adómentesen adhatóak betegbiztosítási szolgáltatások, vagy ahogyan sok helyen emlegetik, a humán casco. Azok a cégek, akik biztosították ezt az elemet dolgozóik részére, most aggódhatnak, ugyanis a NAV vizsgálatokat indított a „gyanús” biztosítási módozatokra.

Egészségbiztosítás –  vizsgálja a NAV

Május 18-án kiadott az adóhatóság egy közleményt, amely meghatározza, hogy mikor tekintik jogszerűtlen adóelőny elérését szolgáló eszköznek az egészségbiztosítást. Akkor utalhat visszaélésre egy konstrukció, amikor lehetővé teszi a biztosító a teljes körű szűrővizsgálatot, miközben minimális kockázatot vállal, a szerződő fél pedig tulajdonképpen biztosítási díj gyanánt – adómentesen – fizeti meg a szűrővizsgálat díját. A szűrővizsgálatok egyébként „normál” esetben adóköteles juttatások, a munkavállalónál pedig bérjövedelemhez hasonlóan közterheket viselnek.

Egészségbiztosítás és az arra való jogosultság

Az egészségügyi felmérés, szűrővizsgálat nélkülözhetetlen eleme a biztosításnak, hiszen a biztosítónak fel kell mérnie a jövőbeni kockázatokat, hogy ki tudja számolni a díjakat és tudjon tartalékot képezni a jövőbeli biztosítási szolgáltatások fedezésére. Fontos, hogy egy biztosítás kötése után a betegség felismerése mikor történik, a kialakulásakor vagy előrehaladott állapotban, a szűrés tehát valóban fontos érdeke a biztosítónak, hiszen kárenyhítési, kármegelőzési funkciója is van. Amiért mégis beleköthet a NAV, az azért van, mert megállapítása szerint több esetben egy egyszerű, kockázat nélküli műveletről van szó, ahol a biztosító közbeiktatásával fedezik a menedzserszűrés költségét. Ezzel megkerülhetik vállalkozások az adózási költséget.
A cégek azzal védekeznek, hogy azok a csomagok, amelyek még megfizethetőnek számítanak, a valódi és nagyobb kockázatokra nem nyújtanak fedezetet, így kevésbé hasznos juttatások. A NAV ezeket a módozatokat nem tartja problémásnak, ilyen kis kockázatot vállaló esetekben a szűrővizsgálatot sem írja elő a biztosító.

A forma mindezen vitákon felül jó választás, megbízható és minőségi szolgáltatást nyújt a jogosult munkavállalók számára, és a vállalkozás számára is hasznos, hiszen egy-egy betegség esetén a gyors, szervezett orvosi ellátás után hamarabb visszatérhetnek a munkavállalók a feladataikhoz. Szakértők szerint azonban mégsem várható, hogy ez az elem egy-két éven belül domináns elemét képeznék a cafeteria-csomagoknak.

Ha hasznosnak ítélte meg a cikket, ossza meg Facebookon ismerőseivel is.
Ha Ön is élt az egészségbiztosítás adómentes megkötésének lehetőségével, ossza meg tapasztalatát velünk: jól használható, értékes szolgáltatásnak tartják munkavállalói?