Az új Ptk szerint a Kft törzstőkéje nem lehet kevesebb, mint 3 millió forint. Azonban nem ez az egyetlen változás, amely miatt érdemes az ügyvezetőknek ismerkedniük az új törvénnyel, a változások érintik például az üzletrészek öröklését, az osztalék kifizetését is. Az osztalék kifizetéséről bővebben itt olvashatnak, most a törzstőke emelést járjuk körbe.
Korábbi változások
A Kft törzstőkéje minimum értéke 2007. szeptemberétől 500 000 forintban került meghatározásra, és emiatt „beindult” a cégalapítás, igen sok új kft alakult, körülbelül 230 ezer. Az azóta újonnan alakultak közül csak 24 ezer kft törzstőkéje van a 3 millió forintos határ fölött. A tavaly elfogadott új Ptk 2014. márciusától megint hárommillió forintra emeli a kft törzstőkéje minimum összegét.
Egy Kft törzstőkéje minimum 3 millió forint
Körülbelül 200 ezer kft-t érint a törzstőke-emelési változás. Azt a feltételt, hogy a kft törzstőkéje legalább 3 millió forint legyen, körülbelül 170 ezer kft elégíti ki. Azoknak a vállalkozásoknak, akiknek jelenleg nem éri el a törzstőkéjük a 3 millió forintot, a következő társasági okirat módosításig van idejük ezt felemelni, ugyanis ha a cég társasági okiratot módosít, és azt a cégbíróságra benyújtják, azonnal esedékessé válik a jegyzett tőke emelése. Legkésőbb azonban 2016. március 15-ig meg kell, hogy emeljék azt.
A kft törzstőkéjének emelése nélkül nem lehet üzletrészt értékesíteni, ügyvezetőt vagy telephelyet változtatni, ugyanis a változásbejegyzési kérelmet el fogja utasítani a cégbíróság.
A Kft törzstőkéjét nem feltétlenül kell megemelni, a cég eldöntheti azt is, hogy más társasági formában, betéti társaságként, közkereseti társaságként működik tovább. Ezt a megoldást annyira nem támogatjuk, mert a váltás időigényes, költséges és szükséges hozzá könyvvizsgáló is.
Következmények
Azok a vállalkozások, akik nem tesznek eleget a kft törzstőkéje emelésének, és nem is alakulnak át betéti társasággá vagy kkt-vé, számíthatnak a következményekre:
- törvényességi felügyeleti eljárásra
- bírságot kaphatnak
- könnyen végleges törlés is lehet az eljárás vége.
A kft törzstőkéje emelését azonban nem csak pénzbeli hozzájárulásból lehet megtenni, hanem a korábban eredménytartalékba helyezett eredményből is. Ez azt jelenti, hogy a nyereségből emelik a jegyzett tőkét.
Ha mindenképp a tagok részéről tudja csak a kft törzstőkéjét emelni, akkor van még lehetőség az apporttal történő emelésre is.